Az 1936-ban keletkezett Magyar Hüperion Hamvas Béla első alkotói korszakának egyik legjelentősebb írása. Levélformában megfogalmazott költői ihletésű és szépségű műve mintegy foglalatát adja annak a világos, szenvedélyes és magával ragadó „aranykori” látásmódnak, amely Hamvas egész életművének összetéveszthetetlen alaphangját és sajátos izzását adja.
A hagyomány létszemléletének távlatában tekintett magyar közélet „kényelmetlen kérdéseinek” kimondására és átvilágítására vállalkozik Az ősök útja és az istenek útja című 1943-as munkája, amelyben a „próton pseudos”, az „első hazugság” és félresiklás, az „istenek nehéz útjáról” való letérés megragadható pontjait és okait keresi a magyarság sorskérdéseire adott történeti válaszok számbavételében.
A kötet további művei közül A bor filozófiája (1945) talán az egyik legismertebb és legkedveltebb írása. Imakönyv ez is: a megszentelt érzékek imakönyve, a világos kedély és felszabadult életszeretet könyve, amelyben a valóság közvetlen megtapasztalásának szabadsága, öröme és távlata visszhangzik.
Magyarország szellemi földrajzát vázolja fel Az öt géniusz (1959) című nagyszabású műve, amelyben az ember, a táj, a szellem szoros összetartozásának és kölcsönhatásának összefüggéseit vizsgálja az „öt géniusz” fennhatóságának és alakító kisugárzásának függvényében. A kötetben még Hamvas Béla néhány kisebb magyar vonatkozású esszéje kapott helyet.